Nemrég egy olyan munkával bíztak meg, ahol nagyon fontos mondanivalójú szövegekhez kellett képeket szerkesztenem. Elengedhetetlen volt, hogy a képek energetikája, látványuk, harmonizáljon azzal, amit a szövegek közvetítenek.
A munka elvégzése után a megbízóm azt jelezte vissza, hogy a kezdetekben készült sikeres képek után egy torz mű készült.
Nagy riadalmat és megdöbbenést keltett bennem, mert én nem vettem észre. Ettől nagyon kikészültem.
Mivel tudom, hogy az életem az önismeret, ezért, ha lelkem kimozdul egyensúlyából, fontos megnéznem emelkedett rezgésszinten ennek valós okát. Persze mehetek tovább, mintha mi sem történt volna, de ha az önismeretre igent mondtam, az őszinteséggel egyértelművé „kell", hogy váljak.
Mélytudaton, emelkedett rezgésszinten elővettem a munkavégzésem, nagy erővel megnyílt bennem a tiszteletlenség, tisztességtelenség érzése.
Mivel a feladat hosszú időt igényelt, az elején bennem lévő alkotás öröme egy idő után kihunyt belőlem. Ez nem tudatosult, csak nyomtam, hajtottam, hogy elkészüljek vele – valójában a kényszer érzése hajtott –, emiatt utálat volt bennem tudat alatt. A kész kép ezt vetítette ki magából.
Most láttam meg, hogy ezt a fajta munkavégzést, munkaminőséget már nem engedhetem meg magamnak, hiszen az eltelt évtizedek alatt bőven megszereztem a tapasztalatot belőle. Tudatossá kell válnom a tekintetben is, hogy a munkáimat minden esetben az „elrendeltetett időben" végezzem.
Meg kellett látnom, éreznem és értenem, ha nem vagyok önmagam valóságában, nincs bennem nyitva az öröm, a szerelem, nem végezhetem a munkám. Az alkotásom akkor tud igaz lenni, ha a pillanatban léttel tudatosan fókuszált vagyok, a valóságot élem és éltetem. Csak így tud az öröm, a tisztelet, a szeretet, a teremtés tiszta energiája magam és a többi ember felé őszinte szeretettel áramolni.