Szexuális álmaim

Szexuális álmaim

Azt álmodtam, hogy a volt férjem szexuális együttlétet vár el tőlem a nyílt utcán, ahol emberek jönnek-mennek. A következő eseményben pedig nagynéném a férjével a kéj mentén vadul szexel, mely során meghökkentem. Álmom eseményei mentén érzelmek törtek fel bennem, mint elutasítás, undor, kíváncsiság, meghökkenés. Az álmom utolsó képe, érzése, ami megmaradt bennem, hogy 14 évesen anyaszült meztelen kitárom az ablakomat és a tiszta, friss levegő beárad a szobámba, átjárja egész lényemet. A szabadság, könnyedség, boldogság érzésében fürdőzöm és látom, ahogyan édesanyám vágja a gyönyörű zöld füvet, rajta pedig virítanak hófehéren a százszorszépek. Majd álmom jelentését megnéztem meditációban.

Mélytudaton feljöttek az előző életemben szerzett tapasztalatok, érzések, amelyek az embertelen szexualitással, fizikai bántalmazással voltak kapcsolatosak. Ahogyan haladtam a mostani életem felé, különböző játszmák jelentek meg a párkapcsolataimban, melyek a pénzzel, a kéjjel, valamilyen elvárással voltak összefüggésben.

Felismertem előző életeim történéseinek láncolatán, hogy amit kaptam gyerekként mentálisan, szexuálisan és fizikailag bántalmazást, hogyan adtam vissza az SS-tiszti előző életem során végrehajtóimnak.

Az alkímia segítségével jelen életemben odajutottam, hogy megnyílt bennem az elfogadó, elengedő, megbocsátó egyetemes szeretet, mellyel felülírtam, átitattam a velük való kapcsolataimat, kapcsolódásomat. Olyan volt, mintha a szülőcsatornán mint fénycsatornán jöttem volna keresztül.

Újjászülettem. Ehhez kapcsolódott a 2018-ban lezajlott első oktatás során lerajzolt szimbólumom is.

Megértettem, hogy a jelen életemben ért szexuális atrocitásokat arra kaptam figyelmeztetésként, hogy a múlt lenyomata még ott van bennem, ami feloldásra (megbocsátásra, elfogadásra, elengedésre), alkímiára vár, várt.

<< Előző sztori
Összes sztori
Következő sztori >>
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadás gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További lehetőségek gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat