Ébredtél már úgy, hogy minden összedőlt? Kinyitod a szemed és rögtön zakatol az eszed, mert kilátástalan a helyzet. Legalábbis, úgy érzed. Körülvesz a kétségbeesés, eltölt a félelem, pedig ez lehet, hogy nem is véletlen. Hol az optimizmus, a felhők fölé látás, helyette most miért van aggódás? Ismerd fel, amit a helyzet tanít: tovább nem csinálhatod így! Most már ne bízd magad másra, itt az idő, állj saját lábra! Vedd elő a hited, figyeld a szíved és használd az eszed! Engedd el a múlt fantomjait, tedd le a nagy köveket, ne engedd, hogy az árnyékok kövessenek! Nyisd meg szíved, áradjon a fény, emlékszel, hogy ki vagy? Isteni lény! Benned minden tudás, hatalmas szeretet – csak ez vezérelhet! Tedd le egód vasköveit, mérgező nyilait, igaznak hitt hazugságait! Mondj NEM-et, kiáltsd az égbe: „ELÉG!”, hisz’ ebben a testben csak egyszer élsz. Valósítsd meg önmagadnak tett ígéreted, hogy a polaritást félreteszed, a rosszat elfeleded, figyelmed a boldog életre tereled. Félelmed súlya lelkedre nehezedhet, de te ne higgy neki: maradj meg embernek. Ember, kinek lelkében száll az ének, virágok közt lépdel a réten, és boldog, ha napsütést lát. Mire ez a boldogság? Örül, hogy élhet. Emlékszel, hogy minden mag növekedni törekszik? Az élni akarás vágya hajtja, a fényt látni akarja. Lelked magja is így működik: a sötétséget nem tűri, hisz’ a fényből jött és a fényt szereti. Fény az eredője, fény az útjelzője, fény a segítője, és fény által teljesedik be. Ne akard ezt érteni, a titkot a szíved tudja, csak hagyd őt érezni!
