Családom egyik tagja, közeli szülése miatt teljesen bepánikolt. Egojának csapdájába esett, bezárkózott és segítséget sem fogadott el tőlem. Felsőbb Énem kértem, mutassa meg, hogy tudok-e bármivel is segítségére lenni.
A folyondár növény szimbólumán keresztül megkaptam, milyen az, amikor a kismama melegséggel, az anyai szeretet érzésével, a várandósság örömével, annak szentségével összekapcsolódva várja gyermekének világra jövetelét. Az anyaméhben áradó belső harmóniában a magzatban erősödik a biztonság, ősbizalom érzése, a szerethetőségének hite, ami kihat a kismama befogadó, elfogadó képességére, tehát oda-vissza adják egymásnak a hit Teremtő erejét, az egymás iránti bizalmat.
Ennek az érzésnek mentén a magzat nyitott a földi életet adó fény felé: amely a biztonság, a bizonyosság, a szeretet, a befogadás és az elfogadás érzését erősíti benne. Ezen érzések mentén, az elrendeltetett időben megnyílt a méh, mint a folyondár virága és útjára engedte a csecsemőt.
Felsőbb Énem, anyukám méhébe vitt a fogantatásom utáni pillanatba. Az alkímia segítségével átírta bennem a várandóssággal, a gyermekvállalással és a születésemmel kapcsolatosan átélt blokkjaimat. Így az átalakított egyetemes szeretet – megbocsátás, elfogadás, elengedés – érzésével növekedtem az anyaméhben és születtem meg. Ezzel a készséggel, mint egy folyondár vittem tovább és adtam át a feltételnélküli, egyetemes szeretet érzését gyermekemnek is, amikor megfogant az anyaméhemben. Majd visszatértem a saját gyermekkoromhoz, s ahogy növekedtem, hirtelen aggódás lett bennem.
Általános iskolás koromra mutatott rá Felsőbb Énem, amikor ültem az íróasztalnál, aggódtam a sok és nehéz tananyag befogadása miatt. Kislány énemet a kertünkben virágzó jázmin bokorhoz vitte, ami hatalmas volt és ontotta a hófehér, illatos virágait. Belebódultam az illatába és a látványába. Felismertem, megéreztem, hogy a bokron lévő virágok, mint megannyi lelkek, egy tőről fakadnak, mert egyek vagyunk. Ha egy ember kiold egy blokkot, kihat a többi emberre, azaz, az egész bokorra, annak fejlődésére.
Felsőbb Énem a bokor beteg részére mutatott. Ekkor még mélyebbre láttam magamra, ismét jöttek a várandóssággal és a szüléssel kapcsolatos újabb blokkok. Alkímiáztam, majd a bokron a beteg, száraz ág életre kelt és kihajtott rajta a virág.
Éreztem magamban a tudatosság, a tudás és az örök fejlődés erejét. Amit magamban kioldok, az nemcsak rám hat, hanem mindenkire! Ez a felelősségem, amit vállaltam, hogy a saját boldogságom megélésével, a valóságom felvállalásával a többi embert ébresszem, mintegy az önmegismerésem példájával járjak elől!
A kristálytiszta egyetemes érzések tára, ami felé haladok a fejlődésemmel, egyre jobban csiszolódik és tágul. Rájöttem, hogy a hiánytudat sorvasztja el a virágot.
A kristálytiszta egyetemes érzések tára, ami felé haladok a fejlődésemmel, egyre jobban csiszolódik és tágul. Rájöttem, hogy a hiánytudat sorvasztja el a virágot.
A meditációm végén megjelent az aggódó kismama, aki miatt a Felsőbb Énem kértem, hogy mutassa meg, milyen módon segíthetem őt. Gyönyörű göndör barna hajába tűztem a jázmin virágot és mosoly ült az arcára. Árasztottam felé a szeretetem, a hitem és annyit mondtam neki: „Szeretlek, hiszek benned!”
A meditációmat elmeséltem a kismamának, aki megértette, hogy a saját sorsáért mindenki maga felel. Amit én érte tenni tudtam, az valójában a saját életem jobb megismerése révén a magamban megnyílt hitem és szerethetőségem, valamint az átélt tapasztalataimból tanultak voltak.
